Harmadik helyen végzett a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola futsal csapata a 2018-2019-es regionális bajnokságban.

Abban a tudatban lépett pályára a zárófordulóban a DSC-SI, hogy amennyiben nyer a MEAFC ellen, osztályozót játszhat a másodosztályú tagságért. Álomszerűen kezdődött az összecsapás a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, hiszen Szabó Lajos Mátyás már az első percben betalált. Hamar egalizált a miskolci együttes, de a vezetést a már duplázó Szabó jóvoltából ismét a DSC-SI ragadta magához. A szünetre viszont sajnos a borsodiak vonulhattak előnnyel (2-3). A második felvonásban újabb gólokat szereztek a vendégek, habár 2-5-nél Szabó harmadik találatával még felcsillant a remény, amely után már csak a MEAFC volt eredményes. Fiatal csapatunk így a szépen csillogó bronzéremmel fejezte be a bajnokságot.

Regionális Futsal bajnokság

22. forduló

DSC-SI - MEAFC 3-7 (2-3)

Gólszerző: Szabó Lajos Mátyás (3)

A szezont Kozma Mihály vezetőedző értékelte:

Utánpótláskorú gyerekekkel a felnőtt futsal bajnokságban szerepelni nagy kockázatot jelent. Hamar elbizonytalanodhatnak a lelkek, a legapróbb külső tényezőknek is komoly befolyása van a játékra. A rutintalanok a mérkőzések fordulópontjaiból általában nem jönnek ki jól, így néha szabályosan összeomlanak. Nem képesek még egy mérkőzésen belül sem kiegyensúlyozott átlagteljesítményt nyújtani, így a bajnoki sorozatban sem várhatjuk ezt el tőlük. A párharcokat kerülik, mert rendre alul maradnak, fegyelmezettlenségüknek nem tudják felmérni a következményeit. A játék törvényszerűségeinek megismerésére, felismerésére és alkalmazására, a személyes felelősség felméréséhez és a játék olvasásához rengeteg időre van szükség. A tehetséges játékosok is hamar elbizonytalanodnak amikor látják mi mindenre kell figyelniük azért, hogy eredményes lehessen a játékuk.

Pontosan ezért vállaljuk ezt a kockázatot, hogy mindezt megtanulhassák a fiataljaink, akiknek ezzel gyorsabb és hatékonyabb lesz a játékuk. A lerövidült idő leszűkíti a lehetőségeiket ezért azonnal dönteniük kell. Sőt megtanulnak előre gondolkodni, hogy jó döntéseket hozhassanak a mérkőzéseken. A jó megoldások önbizalom növelőek, ezért olyan dolgokat is meg mernek csinálni, amelyekre előtte nem vállalkoztak. Kinyílhat a személyiségük. Ezek a fiatalok a nagypályás játékban már korosztályaik vezéregyéniségeinek számítanak, a futsalban azonban még mindig sokat kell tanulniuk. Ám most már egy önálló karrierről is álmodhatnak, akár futsal válogatottak is lehetnek. Ez eddig a három év alatt már négy társuknak sikerült. Túlságosan nagy luxus lenne a magyar labdarúgásunk számára, ha az évekig nevelgetett tehetségek a mennyei megyei süllyesztőjében végeznék.

Ellentétben az utánpótlás bajnokságokkal itt már minden héten számít az eredményesség is, így határozott célt tűztem a játékosok elé. Érmet kell szerezniük minden áron! Merész gondolatnak tűnt egy olyan csapatnál, amelyikből minden évben elviszik a legjobbakat, vagy a játékosok a könnyebb utat választva lemorzsolódnak, szó nélkül eltűnnek. Ám azok a fiuk, akik kitartottak ragyogóan helytálltak. Nyertünk olyan mérkőzéseket, amelyre nem számítottunk és vesztettünk el olyanokat, amelyeket nyerhetőnek ítéltünk meg. Több esetben vesztes állásból fordítottunk, amolyan minden mindegy alapon mentünk előre és nyertünk. Előfordult azonban az is, hogy magabiztosnak hitt vezetésünk okozta a vesztünket és nyerő állásból kaptunk ki. Bár ilyenkor rettenetesen el voltak keseredve a srácok én mindezt a fejlődésük egy állomásának tekintettem. Meg kell tanítani őket nyerni is!

A csapat váza most adott volt, az újonnan érkezők beillesztése azonban mindig nehezen megy. A frissen érkezők még kispályás focinak tekintik szakágunkat és szinte kivétel nélkül csak a tehetségükben bíznak. Az ész az akarat vagy a felelősség hiányáért súlyos árat fizethetünk, hiszen egy játékos felelőssége nálunk 25%. Ha valaki nem tudja vagy nem akarja azt tenni, amit kell a mérkőzésen ez olyan, mintha a nagypályás játékból 3 embert kiállítottak volna. A bajnoki év folyamán többször cseréltem be kezdőket, akiket talán idő előtt dobtam a mélyvízbe de meg kellett tennem azért, hogy a húzó embereket pihentetni tudjam. Másrészt azért is mert a játékot csak játék közben lehet megtanulni. A többieknek néha sikerült javítaniuk a kezdők hibáit néha nem. Ez az én felelősségem, a jövőre nézve azonban ezt még az eredményességnél is fontosabbnak tartom, hiszen az alapembereimből bármikor elvihetnek valakit. A rutinosabbak ragyogóan átérezték mindezt és folyamatosan segítették az újoncokat. Ha azonban nekik nem ment a játék, akkor borítékolhatóan vereség volt a vége hiába próbáltam frissíteni az állományt.

Szóval azt kaptam, amit vártam, de talán azt mondhatom még egy kicsit erőn felül is teljesített a csapatunk. Ha az alapemberek közül valaki megbetegedett vagy sérült volt a fiatalok bevetése még inkább indokolta vált, így voltak gyorsan érő újoncok, akik a nehéz pillanatokban tudtak segíteni. Kétszer vertük meg a bajnokcsapatot ám voltak nem várt vereségeink is, amelyek után hosszabb időbe került talpra állítani a srácokat. A végére elérhető közelségbe került egy fényesebben csillogó érem megszerzésének lehetősége is, ám a lelkileg és fizikailag is elfogytunk az utolsó pillanatokban. Ezt a hullámzást csak megfelelő mennyiségű edzésmunkával és sok gyakorló mérkőzéssel lehet megállítani. Ezen a területen többet kell tehát tennünk, ha még eredményesebbek akarunk lenni. Szükség van újabb játékosok beépítésére is, mennyiségben és minőségben is előre kell lépnünk.

Jó volt azonban látni azt, hogy aki megfelelő alázattal viseltetett a játék iránt a nagypályás játékban is előre tudott lépni. Jó látni edzésen az értő tekinteteket, a srácok szívják magukba a segítségként adott tudást, amellyel mérkőzéseket tudnak nyerni. Öröm látni a csillogó szemeket és a széles mosolyokat amikor sikerül megcsinálniuk egy tervezett figurát. Jó hallani amikor felismerik maguk és mások játékában is a hibát, mert ezt már lehet javítani. Megbecsülést és rangot jelent ma a DSI-ben futsalozni, mert látja mindenki milyen nehéz és fáradságos munkát kell végezniük a sikerért az éremért.  Ennek a színe még most csak bronz. Biztos vagyok benne azonban, hogy egy év múlva már a másodosztályért játszhatunk vagy a mostaniak közül valaki magára öltheti a címeres mezt is. Szívből gratulálok tehát, de azt ne feledjük, hogy ami ma elég az holnap már kevés.

 

 

Bronzérem!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK