A DSI Debrecen U14-es csapatának vezetőedzője értékelte a mögöttünk hagyott bajnoki évet.


Hullámhegyek és hullámvölgyek alakították az elmúlt bajnoki szezonban a DSI tizennégy évesekből álló labdarúgó együttesét. Cseke Bence edző helyzete nem volt egyszerű, de úrrá tudtak lenni a nehézségeken.

Mi volt a legnagyobb problémájuk?

Az első szezonunk volt a 2009-es korosztállyal, ami teljesnek mondható. Természetes, hogy ingadozott a gyerekek teljesítménye.

Sok mester panaszkodott, hogy a nyári felkészülés alatt alig volt focista az edzéseken.

Nálunk sem alakult másképp. Folyamatos ember hiányban szenvedtünk, akadt, hogy mindössze 4-5 labdarúgó volt a pályán. Emiatt gyorsan kellett lépnünk. Módosítottuk az előzetesen leadott terveinket, és a legfőbb feladatnak egy stabil mag kialakítását szorgalmaztuk, valamint igyekeztünk a létszámunkat feltölteni. Nagyjából ezeknek a problémáknak köszönhető, hogy ősszel nem voltunk elég sikeresek. Nem volt könnyű ez az időszak, mert a céljainkat a fentiek miatt nem tudtuk teljesíteni. Tanuló évnek viszont megfelelt. Hétről-hétre azért dolgoztunk, hogy a gondok ellenére megmutassuk, több van bennünk. Bizonyítani szerettük volna - elsősorban magunknak - hogy magasabb célokért is tudunk küzdeni.

Így vágtak neki a téli felkészülésnek.

Alaposabb munkát végeztünk, a létszám is stabilabb lett. A srácok hozzáállása szintén nagyot lendült, így kiélezett meccseket vívtunk tavasszal. Ami nem sikerült októberben, bejött a visszavágókon. A mentális fejlődés azt eredményezte, hogy egyre több összecsapáson tudtuk a saját akaratunkat az ellenfélre erőltetni.

Mégis felemás lett a szezon.

A rendelkezésre álló anyagból a maximumot hoztuk ki. Ez arra elég, hogy a következő idényben jó alapokkal indulhassunk. Erre lehet építeni.


Cseke Bence: „A rendelkezésre álló anyagból a maximumot hoztuk ki”

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK