A DSI Debrecen U17-es labdarúgói nagyarányú győzelemmel zárták idegenben a csütörtöki összecsapást.

Két mérkőzés vár a héten Selyem Nándor tanítványaira, pár napon belül összecsapnak a sereghajtóval és az éllovassal. Elsőként csütörtökön a táblázat végén szerénykedő Sényő otthonába látogattak fiataljaink és hozva a kötelezőt, három ponttal akartak visszatérni Debrecenbe.

Ennek megfelelően álltunk hozzá a mérkőzéshez, amint útjára indult a labda, érvényesítettük akaratunkat, beszorítottuk ellenfelünket védőzónájába. Sokáig nem bírták a nyomást a házigazdák, a 8. percben már kapituláltak, ekkor Szabó Gergő zörgette meg a hálójukat. Alig telt el egy kis idő, mikor Tuss Bence villant és megduplázta előnyünket. Egy térfélen zajlott a játék, esélyt sem adtunk ellenfelünknek, hogy átlépje a felezővonalat, folyamatosan tizenhatosuk előtt tartottuk a labdát. Közeledve az első félórához, megnyitottuk a gólcsapot, Fehér Erik is beköszönt, majd Tuss vette be kétszer a kaput, a félidőt pedig Fehér találatával zártuk.

Térfélcsere után sem vettünk vissza a tempóból, állandó nyomás alatt tartottuk a szabolcsiakat, akiknek játéka kimerült abban, hogy védekeztek. Ám nem tudtak minket megállítani, az 55. percben Tuss nyitotta tovább az ollót, majd a 63. minutumban Urgyán Milán is feliratkozott a gólszerzők közé. A második félidő derekánál ismét Tuss villant és már mesterötösnél tartott. Még ekkora előnynél sem lassítottunk, ennek eredménye, hogy változott találataink száma, a csereként pályára lépő Balázs István duplázott és állította be a végeredményt.

MLSZ Regionális U17 Kelet 27. forduló

Sényő – DSI Debrecen: 0-11 (0-6)

DSI Debrecen: Salánki – Horváth (Dudás 58’), Fehér, Tuss, Szakály (Bánfi 58’), Keczán (Balázs 58’), Szabó (Finta 58’), Varga, Urgyán, Márton, Nagy A:

Edző: Selyem Nándor

Gólszerzők: Szabó 8’, Tuss 11’, 29’, 41’, 55’, 69’, Fehér 26’, 45’, Urgyán 63’, Balázs 78’, 90’

Selyem Nándor: Hoztuk a kötelezőt, az elő pertől az utolsóig mi irányítottunk, esélyt sem adtunk ellenfelünknek. Rengeteg helyzetet kidolgoztunk, melyekből 11-et értékesítettünk, ha pontosabbak vagyunk a végjátékoknál, jóval nagyobb lehetett volna a különbség. Annak ellenére, hogy a sereghajtóval találkoztunk, komolyan vettük a mérkőzést, jó volt a fiúk hozzáállása. Gratulálok a csapatnak.


Esélyt sem adtunk a sereghajtónak

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK