Hétből hét
2015. 11. 30. (hétfő)
Hazai pályán gáláztak az U-15-ösök, a Mátészalka ellen szinte már az első félidőben bebiztosították a győzelmet, az öt gólon ezúttal öt játékos osztozott. Az egy évvel fiatalabbaknál szintén nem termett babér a szabolcsiaknak, a vártnál nehezebben ugyan, de a Gellén-Simon duónak köszönhetően a végén mégis a hazaiak örülhettek.
Az idősebbek Egerben léptek pályára a bajnoki pontokért. 4 rúgott góllal általában meccset szoktak nyerni, az öröm pillanatait mégis Selyem Nándor legénysége élhette át, hiszen a hevesi négyesre cívisvárosi hatos volt a válasz. U-19-es csapatunk találkozója jóval kevesebb találatot hozott, a már-már szokásos Arany-gól most sem maradt el, ami ezúttal az egyenlítéshez volt elég.
Eredmények:
13. forduló
NB II. U-19 Észak-Kelet:
Egri Sportcentrum SE-DSC-SI 1-1 (0-0)
Gólszerző: Arany László
Edző: Arany László
Értékelés:,, Nagyon keskeny pályára vitték a mérkőzést, így sok párharc jellemezte a találkozót. Helyzet nem volt sok, szerintem igazságos eredmény született! Tanulnunk kell hibáinkból, büntetővel szerzett vezetést a hazai csapat. A második félidei teljesítménnyel meg voltam elégedve. A tartalék játékosok sokat segítettek a pontszerzésben!”
NB II. U-17 Észak-Kelet:
Egri Sportcentrum SE-DSC-SI 4-6 (0-2)
Gólszerző: Berecz Rafael (2), Rácz István (2), Somogyi Mihály Olivér, Gyarmati Zoltán
Edző: Selyem Nándor
Értékelés:,, A mérkőzést végig mi irányítottuk, de 2-0-s vezetésnél azt hittük vége a találkozónak csak, hogy ellenfelünk nem így gondolta. Igaz ahhoz, hogy kiegyenlítsenek védőink hathatós támogatása is kellett. Ezután a csapat megrázta magát és szép gólokat szereztünk. A 4 bekapott gól viszont nagyon sok. Ezen a jövőben javítani kell. Hátralévő mérkőzéseink nyerhetőek így valószínű, hogy az őszt dobogó közelben zárjuk.”
NB II. U-15 Észak-Kelet:
DSC-SI - Mátészalkai MTK 5 – 0 (3-0)
Gólszerző: Pukoli János, Pelles Dominik, Keczeli Dávid, Tóth-Balogh Ákos, Bernáth Bence
Edző: Szabó János
Értékelés:,, Az elmúlt fordulókban a csapatom mind játékban, mind eredményességben is magasra tette a lécet. A mai mérkőzésen csak az eredményességgel lehetünk elégedettek. Igaz, hamar eldöntöttük a találkozó sorsát, de a betömörülő ellenfelünkkel szemben sok esetben pontatlanul és lassan járattuk a labdát. A győzelemhez gratulálok a fiúknak és fontos megemlíteni, hogy ezzel beértük pontszámban a listavezetőt.”
NB II. U-14 Észak-Kelet:
DSC-SI - Mátészalkai MTK 2 – 1 (1-1)
Gólszerző: Gellén Balázs, Simon András
Edző: Jankovics Sándor
Értékelés:,, A múlt héten a válogatottban edző játékosok fáradt, koncentrálatlan, ólomlábakon járó játékukkal saját csapatuk játékát megnehezítve futballoztak, így csak nehezen sikerült megszereznünk ma győzelmet.”