Öröm és bánat Kisvárdán
2016. 04. 12. (kedd)
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U-14-es labdarúgói a bajnoki arany szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésen léptek pályára a Kisvárda otthonában. Jankovics Sándor együttese már az első félidő közepén kétgólos előnyre tett szert, melyet nem is engedett ki a kezéből. A sikernek köszönhetően pedig kilenc pontos előnnyel várhatja a pontvadászat hajráját. A 2001-es korosztálynak sajnos már nem sikerült ilyen jól a várdai vizit, az elhibázott debreceni ziccerek után a hazaiak szereztek vezetést, majd tovább növelték előnyüket, otthon tartva a roppant fontos három pontot. Reményt keltő viszont, hogy a vereség ellenére továbbra is a DSC-SI hátát nézi a mezőny.
Az idősebbek hazai pályán a Sajó-Völgye korosztályos gárdáit fogadták. Selyem Nándor csapata azzal a tudattal lépett pályára, amennyiben győztesen hagyják el a pályát, egy pontra megközelítik aktuális ellenfelüket a bronzéremért folytatott harcban. Az áhított siker Tüzes és Koroknay jóvoltából nem maradt el, így az U-17-esek újabb nagy lépést tettek a dobogó felé. Ugyanebben a párharcban az U-19-es meccsen a középmezőnyhöz tartozó csapatok találkoztak. A három pont sorsáról az 52. percben született döntés, amikor a debreceni Sztáray Bence vette be az ellenfél kapuját.
Eredmények:
22. forduló
NB II. U-14 Észak-Kelet:
Kisvárda - DSC-SI 0 – 2 (0-2)
Gólszerző: Arday Zoltán, Kenderesi Dávid
Edző: Jankovics Sándor
Értékelés:,, A bajnokság rangadóján csapatom végig kézben tartotta a mérkőzést. Nagy akarattal, hatalmas iramban, tetszetős, jó játékkal uraltuk végig a mérkőzést annak ellenére, hogy a Kisvárda durva, kíméletlen játékával próbált megfélemlíteni bennünket. De ezen a sorsdöntő mérkőzésen még az ellenfél durvasága és jó játéka sem tudta megfékezni kitűnően játszó csapatom. A nagy iramú mérkőzésen nagyobb arányban is nyerhettünk volna, ha minden kidolgozott helyzetünk góllá ért volna. Így is gratulálok csapatomnak az eredményhez, a sportszerű, nagyon lelkes, kitűnő játékához.”
NB II. U-15 Észak-Kelet:
Kisvárda - DSC-SI 4 – 0 (2-0)
Edző: Szabó János
Értékelés:,, A bajnokság végkimenetele szempontjából rendkívül fontos mérkőzést játszottunk a közvetlen üldözőnkkel szemben. Nem védekezésre és túlélésre rendezkedtünk be, hanem felvállaltuk a nyílt sisakos küzdelmet és ez az első játékrész feléig úgy tűnt, eredményes lehet. Ekkor több lehetőségünk volt a vezetés megszerzésére, amiért nagyon sokat tett a csapatom, de ezek mind kimaradtak. Az ellenfelünk nem volt ilyen kegyes hozzánk, két helyzetéből mindkettőt értékesítette, így kétgólos hátrányban vonulhattunk a szünetre. A második félidőben nem volt más lehetőségünk csak futni az eredmény után, még nyíltabban támadtunk, de ezt türelmetlenül és nem a megszokott játékunkkal tettük. Még így is volt esélyünk a felzárkózásra, de a mérkőzés végéhez közeledve megkaptuk a kegyelemdöfést. Soha nem adjuk fel!”
NB II. U-17 Észak-Kelet:
DSC-SI – Sajó-Völgye Foci Suli 2-0 (1-0)
Gólszerző: Tüzes Zsolt, Koroknay Péter
Edző: Selyem Nándor
Értékelés:,, A harmadik helyért küzdő két csapat közül mi jöttünk ki győztesen a találkozóból. A játékosaink sokat tettek a győzelemért, ami helyenként jó játékot hozott. Reméljük a továbbiakban is tartani tudjuk az eredményességünket.”
NB II. U-19 Észak-Kelet:
DSC-SI – Sajó-Völgye Foci Suli 1-0 (1-0)
Gólszerző: Sztáray Bence
Edző: Benczik Zsolt
Értékelés:,, Szombaton a közvetlen rivális Sajó-völgye csapatát fogadtuk. Az előjelek nem voltak biztatóak, sérülés miatt szinte a komplett védelmünket nélkülözni kellett. A mérkőzés első félidejében az ellenfél visszahúzódott, mi irányítottuk a játékot, de csak egy komoly helyzetet tudtunk kialakítani, ami kimaradt. A második félidő elején felgyorsultak az események. Egy fegyelmezetlenség miatt emberhátrányba kerültünk, viszont rögtön a kiállítás után gólt szereztünk, így egy új mérkőzés vette kezdetét. Most mi adtuk át a területet és a megszerzett labdákkal próbáltunk kontratámadásokat vezetni, amikből három 100%-os helyzetünk adódott, de ezek sajnos kimaradtak. Az ellenfél meddő mezőnyfölényben játszott, legnagyobb helyzete egy átlövésből született kapufa volt, de gólt nem tudtak szerezni, így összességében megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok az egész csapatnak!”