Gellén Balázs, a DSC-SI U-15-ös labdarúgója a korosztályos nemzeti csapat edzőtáborában vett részt, ahol nagyon sok elméleti és technikai ismeretet szerzett a napi több tréning folyamán.
Új fejezet kezdődik a Hajdú-Bihar megyei futsal életében, hiszen a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola is elindul az NB II-es bajnokság Keleti csoportjában. Az újonc gárda első bajnoki találkozóját a MEAFC ellen vívja szeptember 19-én (hétfő) 19 órától a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. A találkozóra a belépés ingyenes. A csapatról, a felkészülésről, és többek között a tervekről is beszélt a DSC-SI labdarúgó szakosztályvezetője, a gárda szakmai igazgatója, Kozma Mihály. Az egykori szövetségi kapitánnyal készült interjú alább meghallgatható.
A DSC-SI két csapata is kiütéses, 13-0-ás győzelmet aratott.
Hazai pályán az idősebbek is bemutatkoztak a 2016-2017-es pontvadászatban.
Sima győzelmekkel nyitotta a 2016-2017-es szezont a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U-14–es és U-15-ös labdarúgó csapata.
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola labdarúgói szombaton, hazai pályán kezdik meg szereplésüket a 2016/2017-es bajnokságban.
Az FC Barcelona labdarúgó utánpótlástábor második turnusában készült felvétel megtekinthető az alábbi linken: http://www.fcbcampdebrecen.hu/blog-fcbcamp-debrecen-2016-video
Elkezdődött Pallagon az FC Barcelona nyári foci tábora.
Június 20-án kezdődik Debrecen és az FC Barcelona közös nyári labdarúgó utánpótlás táborának első turnusa.
Ismét idegenben játszott a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U-14–es és U-15-ös labdarúgó csapata.
Idén 192 gyermeknek adatik meg a lehetőség, hogy részt vegyen Debrecen és az FC Barcelona közös nyári labdarúgó utánpótlás táborában.
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola 2007-es labdarúgó csapata ezüst-, míg a 2008-as korosztály bronzérmet szerzett a hazai rendezésű Pünkösd Kupán.