A nagy sikerű, januári első viadal után február 15-16-án a fiatalabb labdarúgó palánták is összemérik tudásukat a VI. Garamvölgyi Lajos Utánpótlás Labdarúgó Emléktornán. A megmérettetésen ezúttal is négy korosztályban (2001, 2002, 2003, 2004) mérkőznek meg az ifjú focisták. A két nap alatt 20 csapat mintegy 260 tehetsége lép pályára. A házigazda DSC-SI mellett a Balmazújváros, a DEAC, a Loki Focisuli és a Nyíradony utánpótláscsapatai találkoznak körmérkőzéses rendszerben.
Két csoportgyőzelemmel és három második hellyel zárták a futsal bajnokság megyei selejtezőkörét a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola U-15-ös és U-11-es csapatai. A nagyobbak között három DSI-s legénység is játszhat a megyei 1-8. helyekért, míg a negyedik együttes a 9-16. pozíciók egyikéért folytatja a küzdelmeket. Az U-11-esek között az „A” csapat második, míg a „B” első helyen végzett saját csoportjában, ebben a korosztályban is lesz tehát DSI-s csapat a megyei döntőben.
Újabb pontokat szereztek és továbbjutottak a Futsal Bajnokság megyei döntőjébe a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola utánpótlás labdarúgócsapatai. A U-19-es „A” jelű legénység a Nyíradony mögött a második helyen lépett tovább, míg a „B” együttes a Flamingó KLC után, szintén a második pozícióban zárta a selejtező küzdelmeit, ezzel pedig készülhet a soron következő küzdelmekre. A csapatok edzője Selyem Nándor.
Lejátszották a futsal bajnokság megyei selejtezőinek harmadik fordulóját. A Debreceni Sportcentrum – Sportiskola ifjú futballistái 15 meccset „hoztak” és mindössze kettőt veszítettek el a hétvégén. A találkozók és a sportiskolás góllövők listája ezúttal is igen hosszú, íme, a két nap termése.
Két ezüstéremmel és két negyedik helyezéssel zárta a DSC-SI Garamvölgyi Lajos Emléktornát az elmúlt hétvégén. A saját rendezésű utánpótlás viadalon medált Zolnai Lajos 1998-as születésű és Jankovics Sándor 1999-es születésű fiúkból álló együttese vehetett át, míg a dobogóról Arany László 2000-es és Selyem Nándor 1997-es fiai csúsztak le. A tornán egyébként minden korosztályban a DVSC ifjú tehetségei zsebelték be az aranyérmet. A Videoton két második és két harmadik helyezéssel gazdagodott, míg a Bozsik Akadémia két bronzérmet vihetett haza.
Hatodik alkalommal rendezi meg a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola labdarúgó szakosztálya a DVSC egykori sikeredzőjéről elnevezett utánpótlástornát.
Debrecenben készül a tavaszi szezonra hétfő óta a Kaposvári Rákóczi FC. Az élvonalban szereplő labdarúgócsapat új vezetőedzővel, a világbajnokságot is megjárt és korábban a Lokiban is futballozó Selymes Tiborral vág neki a munkának.
Újabb 22 mérkőzésen vannak túl a DSC-SI labdarúgó palántái a futsalbajnokság megyei selejtezőiben. Mieink az elmúlt hétvégén tizenöt alkalommal győztesen hagyhatták el a pályát, emellett négyszer szenvedtek vereséget és háromszor osztoztak a pontokon ellenfeleikkel.
Terembe vonultak a DSI utánpótlás labdarúgócsapatai az óesztendő végén és új év első hétvégéjén, elkezdődött ugyanis az idei futsal utánpótlás bajnokság. Mieink kettő híján minden mérkőzésüket sikerrel vették a megyei selejtezőkben, ahol a többi közt a Nagyhegyessel, a Téglással, a Flamingó KLC-vel és a Hajdúböszörménnyel és a Hajdúsámsonnal is megmérkőztek. Folytatás az előttünk álló hétvégén!
50 éves múltra tekint vissza a Debreceni Sportiskola, labdarúgó szakosztálya a város legrégebbi utánpótlás nevelő egyesülete. Olyan nevek kerültek ki innen, mint Sándor Tamás, Dombi Tibor, Böőr Zoltán vagy Madar Csaba. A szakosztály vezetője Kozma Mihály, aki egykoron futsal szövetségi kapitány is volt.
Első helyet szerzett a VIII. Hajdúvárosok Gyermeklabdarúgó Tornáján a DSC-SI 2002-es születésű gyerekekből álló együttese. A Győrösi Péter- vezette csapat az U-12-es korosztály küzdelmeiben veretlenül végzett az élen december első hétvégéjén. A torna gólkirálya a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola fiatal focistája, Arday Zoltán lett.
A DVSC játékosai vitték el a Mikulás csomagokat a DSC-SI óvodás labdarúgó csoportjának. A legifjabb tehetségekből álló együttes tagjai szüleik és edzőjük, Bernáth Lajos mellett együtt ünnepelték a vidám napot Bernáth Csabával és Bódi Ádámmal. Az edzés végén a gyerekek ajándékot kaptak és beszélgethettek, közös fotókat készíthettek a játékosokkal.